L-2 "Róma"

szén-dioxid motoros makett-modell

Az L-2 az L-1 továbbfejlesztéseként született. Az építését 1925. szeptember 4-én fejezték be. Erőforrása  Thorotzkai-féle három hengeres delta motor, amelyet fordított Y alakban építettek be a repülőgépbe. Teljesítménye 1900-as percenkénti fordulatszámnál mindössze 
13 KW ( 18 Le ) volt.  A 10,6 m fesztávolságú kis törékeny gép három  világrekordot repült, és távolsági világrekordja után a végcéljáról a Róma nevet kapta.
1927. szeptember 17-én Kaszala Károly  Mátyásföld és Monor között ide-oda repülve
650 Km-t repült egyhuzamban, ezzel megdöntötte a kis teljesítményű gépek zártkörű repülésének világrekordját.
1928. június 14-én  ugyancsak Kaszala Károly indult, hogy a Budapest-Róma távolságot egyenes vonalban megrepülje. Polában 514 Km megtétele után kénytelen volt leszállni, mert a kíséretére kirendelt olasz hidroplán motorhiba miatt nem tudott felszállni. A repült távolság így is világrekordnak számított. Innen együtt tették meg az utat Rómáig, ahol a kétszeres világrekorder repülőgép, és pilótája tiszteletére ünnepséget rendeztek. Itt festették fel rá a Róma nevet.
1930. augusztus 14-én a gép tervezője  Lampich Árpád Mátyásföld és Monor között  oda-vissza repülve 1033 Km teljesítménnyel visszahódította az idő közben a franciák által tartott zártkörű világrekordot.
A háromszoros világrekorder repülőt a Közlekedési Múzeumnak ajándékozták, ahol az
1944-évi bombatalálat során szinte teljesen megsemmisült. 1974-ben Bánhidi Antal -a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület Műhelyének egykori vezetője- irányításával kijavították, majd a millennium alkalmából 2000-ben egy újabb felújítást kapott. A magyar repüléstörténet e becses darabja Budapesten a Petőfi csarnokban látható.
A modell a Modellezésben 1986-ban megjelent rajz alapján klasszikus fenyő-balsa technológiával épült. Berepítése Dr Benedek György segítségével történt. Azt tanácsolta, hogy a modell szépsége miatt inkább csak dísz legyen a lakásban. Tanácsát megfogadtam.